2014. szeptember 6., szombat

Androidos nyomtatók a Samsungtól

Az IFA szakkiállításon bemutatkozott az új Smart MultiXpress család


Budapest, 2014. szeptember 4.A berlini IFA szakkiállításon mutatkozott be a Samsung négy készülékből álló új, multifunkciós Smart MultiXpress nyomtatócsaládja. A multifunkciós készülékeket egyedülálló módon Android operációs rendszer vezérli, amelynek köszönhetően számítógép nélkül is lehet vele nyomtatni, intuitív és bármilyen üzleti környezetbe egyszerűen adaptálható.

A nyomtatók funkcióinak tervezésénél és kialakításánál a Samsung mérnökei figyelembe vették, hogy egyre nagyobb teret hódít a mobil eszközökön végzett munka. Annak érdekében pedig, hogy a nyomtatók tökéletesen illeszkedjenek a mai korszerű irodai környezetbe a négy új multifunkciós modell a Smart UX Center funkciónak köszönhetően függetlenül, akár PC nélkül is üzemeltethető, mindemellett számos hasznos alkalmazás és könnyen kezelhető felhasználói felület is segíti a gördülékeny munkavégzést.

„A Samsung folyamatosan törekszik arra, hogy a termékfejlesztés középpontjában mindig a felhasználók álljanak, az első Android operációs rendszer vezérelte nyomtatók a lakossági piacon már megszokott, könnyed vezérlés élményét, s minden korábbinál fejlettebb, több dimenziós nyomtatási technológiát visznek az irodai munkába is – mondta Dr. KiHo Kim, a Samsung Nyomtatási Megoldások Üzletágának vezetője. – Az új nyomtatókban egyesül a Samsung piacvezető IT technológiája és az irodai megoldásokban szerzett know-how, amelynek köszönhetően minden korábbinál innovatívabb terméket készítettünk az üzleti felhasználók számára.”

Nyomtatás PC nélkül
Az IFA szakkiállításon bemutatkozó nyomtatók mindegyikén egy 26 centiméter átmérőjű érintőkijelző segíti a munkát, amelynek köszönhetően a felhasználók akár internetes böngészőből is kiválaszthatják a nyomtatni kívánt dokumentumot, e-mailt, térképet, képet, vagy bármilyen más anyagot. Mindezt úgy, hogy a nyomtatót nem kell semmilyen számítógéphez, vagy szerverhez csatlakoztatni. Az érintőkijelzőn a nyomtatási előnézetet is meg lehet tekinteni, s akár szerkeszteni is lehet a nyomtatni kívánt anyagot.

„Azt tapasztaljuk, hogy üzleti ügyfeleink munkastílusa egyre kötetlenebb, s nem minden esetben kapcsolják be a számítógépet, így a Samsungnál is alkalmazkodtunk ehhez a tendenciához, és olyan termékeket alkottunk, amelyeknél az intuitív felhasználói felület külön figyelmet kapott, így segítve a mobil munkavégzést” – tette hozzá Dr. KiHo Kim.

Személyre szabott felhasználói élmény
A Smart MultiXpress sorozatban megjelenő multifunkciós nyomtatókban már megtalálható ugyanaz az érintés alapú, személyre szabható Samsung Smart UX Center funkció, amely a Samsung Galaxy csúcstelefonok könnyű kezelhetőségét biztosítja. A készülékek az első haptikus technológián alapuló nyomtatónak számítanak, amelyek újraértelmezik az érintés fogalmát.

Korlátlan kapcsolódás
Az Android operációs rendszernek köszönhetően a Smart MultiXpress sorozatú nyomtatók korlátlan nyomtatási alkalmazás kezelésére képesek, éppen úgy, mint a mobiltelefonok. A nyomtatókra akár a távolból is lehet anyagot küldeni a Samsung Cloud Print funkciónak köszönhetően, s az új készülékek mindegyike kompatibilis a Samsung XOA nyomtatási megoldások platformjával, amely lehetővé teszi, hogy a nyomtatót az adott munkakörnyezethez igazítsák.

Fejlett NFC-alapú nyomtatási technológia
Annak érdekében, hogy tökéletesen ki tudják szolgálni az üzleti piacon történt változásokat, az új multifunkciós nyomtatók hatékony kommunikációjáról már NFC Pro gondoskodik. A új NFC Pro kiegészítőknek köszönhetően (amelyeket külön lehet megvásárolni) szigorú felhasználói minősítés mellett, mégis könnyedén lehet mobiltelefonról közvetlenül a nyomtatóra küldeni az anyagokat. Mindemellett fejlett IT adminisztratív funkciókat is be lehet állítani a nyomtatón, egyszerűen úgy, hogy a korábbi biztonsági beállításokat klónozzuk a nyomtató NFC Pro kiegészítőjén keresztül.

Magas minőség és megbízható technológia
Az új, Smart MultiXPress nyomtatók segítségével a felhasználók hatékonyabban, eredményesebben végezhetik munkájukat: az 1 GHz-es, kétmagos processzornak köszönhetően a készülékekre egyszerre több felhasználó is küldhet nagy mennyiségű anyagot minden fennakadás nélkül. A nyomtatók a korábbi változatokhoz képest nagyobb kapacitású tonerkazettával és dob technológiával rendelkeznek, így az eszközök üzemeltetési költsége jelentősen alacsonyabb lehet.

A Samsung Smart MultiXpress sorozat modelljei
A Smart MultiXpress sorozat négy multifunkciós nyomtatóból áll, amelyek két kategóriában állnak az üzleti felhasználók rendelkezésére:
·         M5370 A4-es monokróm sorozat: Az M5370 sorozatban A4-es fekete-fehér nyomtatásra képes multifunkciós M5370LX és M4370LX modellek kerülnek piacra, amelyek maximális nyomtatási sebessége 53 és 43 lap percenként. Az M5370 sorozatú multifunkciós készülékek a Dual-Scan ADF technológia révén egy perc alatt akár egy 80 duplaoldalas anyagot is beszkennelnek, havi szinten akár 300 ezer oldal nyomtatására is képesek, és egy tonerrel 30 ezer oldalt képesek kinyomtatni. A dob kapacitása 100 ezer oldal.
·         M4580 A4-es monokróm sorozat: Az M4580FX és az M4583FX modellekből álló sorozat nyomtatási sebessége 45 lap percenként. Az M4580 sorozatú multifunkciós készülékek a Dual-Scan ADF technológia révén egy perc alatt akár egy 60 duplaoldalas anyagot is beszkennelnek, havi szinten akár 200 ezer lap nyomtatására is képesek, egy tonerrel pedig akár 40 ezer lapot is nyomtathatnak. A dob kapacitása 100 ezer oldal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése