2014. december 10., szerda

Amikor én még kissrác voltam.

Nehéz lesz elmesélnem neked egy olyan kort, amikor nem volt metrómegállónként 3 pláza, csak mondjuk vonalanként egy. Amikor még a körúti boltokba (amik megszűntek) kellett kilométereket sétálni ötletért, ajándékért. Nem voltak jobb idők, mint most, de rosszabbak sem. Mindenesetre életem legrosszabb fényképe az ilyen sétából született.
Kényszerajándék
Abban az időben a keresztanyám attasé volt Lengyelországban. Ritkán láttam, ritkán látott, ezért bármennyire is gondoskodó nő volt, mindig igen fura ajándékkal lepett meg. Nem mondom meg mikkel, de a neve Gizike…. Szóval, minden karácsonykor hazajött, eljött, púderillatú volt, nagy darab, Gizikés. És mindig hozott valamit. Valami használhatatlant. Kényszerajándékot. Pedig szeretett, és szeret ma is 30 évvel ez után.
A lila nadrág, póló Wyomingból.
Állítólag ezt azért vette, mert Lengyelországban menő volt. Lila, mackónadrágot kaptam (többek közt) tőle, ami egyébként épp fél számmal volt nagyobb rám, mint kellett volna. De (vélhetőleg itthon) vett hozzá elengedhetetlen ajándékot is: a barna zoknit. Közben anyám testvére Wyomingból rikító narancs színű azon kékkel írt, nyomott pólót küldött, amin a medve(!!!) volt, kék. Ez utóbbi egyébként jó 5 évvel később itthon is nagy divat lett. Számtalan más ajándékot kaptam még, de ez a 3 egyben, a karácsony poénjának tűnt.
Az óvatlan pillanat
Zajlott a karácsonyi vacsora, amikor én besunnyogtam a szobába. Felvettem a szörnyű lila nadrágot, felhúztam amennyire tudtam (ahogy az öreg bácsik húzentrógerrel vagy mi, felaggatják magukra) felvettem a barna zoknit (belegyűrtem a lila nadrág szárát) és a csicsás pólómat. Majd kimentem a vacsorához, ahol épp beléptem, amikor a húgom kattintott. Akkor még nem ám digitális géppel, majd ha elkattintottad a 30 kockát, és előhívták, jöttél rá mit is fotóztál.
Hát engem. Amint épp ebben a szerkóban lépek. Mellig felhúzott lila nadrágban, kék medvés pólóban, barna zoknival, és hülye fejjel, mert ugye, nem számítottam fotóra J Az életem fotója lett. Háttérben a karácsonyfa, én mint egy őrült, többen pedig az asztalnál sivítottak a röhögéstől. Húsz évig minden évben megkerestük azt a fotót. Aztán elveszett. Bánom is meg nem is, mert egyszer mg egy ugyanolyan ruhát felvettem volna: poénból.

Vigyázz az ajándékokkal. Egyeztessétek, mert eszméletlen meglepetéseket okozhatnak. Ha pedig jópofa ajándékokat szeretnél, akár egy helyen is venni: kattints a webaruhaz.hu-ra. Itt több mint 20 000 termékből válogathatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése